Száguldó Cirkusz

WSR 3.5: Merhi mesteri győzelme, Gasly bravúros második a Hungaroringen

Roberto Merhi ott folytatta a Hungaroringen, ahol a World Series by Renault nyári szünete előtt abbahagyta: győzelemmel. Nagyon nehéz körülmények között, eső után felszáradó pályán, majd’ fél percet verve a második helyezettre. Arra a Pierre Gaslyra, aki tavaly még a WSR 2.0-ban nyert Mogyoródon, most pedig szenzációsan, az utolsó kanyarban előzve orozta el az ezüstérmet a pole-ból indult Oliver Rowlandtől.

Rajtol a WSR 3.5 a Hungaroringen: a második kanyarba már Merhi fordulhatott be vezető helyen, Rowland, Gasly és Nato előtt

Rajtol a WSR 3.5 a Hungaroringen: a második kanyarban még Gasly vezet, Rowland, Nato és Stevens előtt

Roberto Merhi számára nem indult könnyen a 2014-es év. Miután távozni kényszerült a Mercedes DTM-csapatától, a három nyelven beszélő spanyol a Renault Világsorozat csúcskategóriájában, a WSR 3.5-ben kötött ki, ahol a Zeta Corse csapatnál talált új otthonra. Annál a gárdánál, ahol két évvel ezelőtt Kiss Pál Tamás is bemutatkozhatott, három futam erejéig. Azóta sokat változott a világ: Merhi harmadik győzelmével Carlos Sainz Jr. legkomolyabb kihívójává, a Zeta Corse pedig sereghajtóból nyerőképes csapattá fejlődött.

WSR 3.5 Hungaroring Race1 (6)
Oliver Rowland szerezte meg a pole pozíciót a Marco Sörensen balesete miatt piros zászlóval megállított időmérő edzésen. A második időt a tavalyi WSR 2.0 bajnok, Pierre Gasly futotta, megelőzve két másik franciát, Norman Natót és Matthieu Vaxiviére-t. Roberto Merhi csak a 7. időt jegyezte Will Stevens és a Renaut-világsorozatban most debütáló francia F3-as menő Esteban Ocon mögött, megelőzve a piros zászlót okozó Sörensent. A Hungaroringre 39 pontos bajnoki előnnyel érkező Sainz Junior csak a 14. rajtkockát tudta megszerezni. „A kocsi remekül ment, nem volt vele gond. Egyszerűen balszerencsés voltam, nem tudtam egy tiszta kört megtenni az edzésen, mert vagy feltartottak, vagy valamilyen zászlót lengettek“ – árulta el csalódást keltő edzéseredményének okát a Száguldó Cirkusz blognak a spanyol.

Egész délelőtt csak lógott az eső lába, de a rajt előtt tíz perccel elkezdett esni. A rajtjelre Rowland jól, Gasly kiválóan rugaszkodott el az első sorban, Nato viszont majdnem lefulladt a rajtrácson. Talán a legnagyobb rajtot mégis Merhi produkálta, aki a hetedik helyről indulva másodikként gyorsított ki az első kanyarból, maga mögé utasítva Gaslyt, Stevenst, Natót és Sörensent. De a dán sem tudott ellenállni  Sainznak, aki bombasztikus rajtjának és remek előzéseinek köszönhetően az első kör végére a hatodik pozícióba zárkózott fel!

Rowland (balra) apró hibáját kihasználva Merhi a 7. körben vette át a vezetést, amit a végére majdnem fél percre növelt

Rowland (balra) apró hibáját kihasználva Merhi a 7. körben vette át a vezetést, amit a végére majdnem fél percre növelt

Miközben Merhi a vezető Rowland után vetette magát (különösen a célegyenes végi féktávon és az egyes kanyar bejáratánál jelentett rá veszélyt), úgy tűnt, Sainz nem kegyelmez senkinek. Négy körön belül elintézte Vaxiviére-t és Stevenst, majd Gasly hasonlóan Red Bull-színekben pompázó autója után vetette magát, hogy megkaparintsa a harmadik helyet. Ekkor azonban elállt az eső és kibújt a nap, ami egérutat adott Gaslynak, Sainz előretörése pedig megtorpant.

Merhi minden egyes körben megpróbált bebújni Rowland elé az első kanyarnál, de csak akkor sikerült neki, amikor nem próbálkozott: a 7. körben a Fortec angolja picit kicsit lecsúszott a pályáról, a spanyol elfordult, gázt adott és átvette a vezetést. Innentől kezdve nem nézett hátra: futószalagon szállította a leggyorsabb köröket, hat kör alatt 15 másodperces előnyt épített ki a gumijaival küszködő Rowlanddel szemben!

A bajnoki éllovas magánya: Sainz Junior a DAMS garázsában

A bajnoki éllovas magánya: Sainz Junior a DAMS garázsában

Oliver jól és tisztán védte a pozícióját, de amikor elkövetett egy kis hibát, élni tudtam a lehetőséggel és megelőztem“ – mondta később Merhi. „Az aszfalt az egész versenyen nem volt olyan száraz, mint tegnap délután [az egyetlen száraz, napsütéses edzésen a hétvégén – a szerk.], és ilyen körülmények között nagyon kellett figyelnem a gumikra, mert a felszáradó pályán nagyon könnyű tönkretenni őket.“ A Száguldó Cirkusz blog kérdésére kifejette: „Persze, hogy megvannak a kis titkaim arra, hogyan kell esőben jól vezetni, de nem fogom elárulni. Nagyon észnél kell lenni, mert amikor felszáradóban van a pálya, ugyanaz a kanyar minden körben más. Figyelni kell a fékekre és főleg a gumikra, hogy ne melegedjenek túl.“

WSR 3.5 Hungaroring res1200
Miközben a vezető Merhi, Rowland, Gasly és Sainz már régen 1:55-ös köröket futott, a kilencedik pozíciót védő Esteban Ocon – aki védekezni kényszerült Jazeman Jaafar rohamai ellen – végre 2 perc alá tudott kerülni. A pálya elkezdett felszáradni, jobban tapadt. Ezt használta ki Jaafar, aki az ISR csapatát támogató malajziai olajvállalat, a Petronas Hungaroringre látogató fejeseinek is meg akart felelni. A 18. körben az egykori brit F3-as menő, Jaafar megpróbált elmenni a francia F3-as éllovas mellett, ám Ocon rácsapta az ajtót a sikán előtt. A versenybíróság kivizsgálta az esetet a leintés után, de úgy döntöttek, nincs szükség büntetésre Oconnal szemben.

Roberto Merhi mesterien vezetett a szakadó esőben, majd utána, a felszáradó pályán is

Roberto Merhi mesterien vezetett a szakadó esőben, majd utána a felszáradó pályán is

Merhi senkitől sem veszélyeztetve robogott ez évi harmadik diadala felé, de az utolsó három körben minden szem Pierre Gaslyra szegeződött, aki egyre gyorsult az immár száraz pályán, és utolérte Rowlandet. „Az elején még védekeznem kellett Carlosszal szemben, elég nehéz volt a pályán tartani az autót. De ahogy kezdett felszáradni az aszfalt, el tudtam szakadni tőle. A kocsi a végére egyre gyorsabb lett, az utolsó két körben már időmérő tempóban autóztam. Három kanyarral a vége előtt utolértem Olivert, és az utolsó kanyarból jobban sikerült a kigyorsítanom, ezzel meg tudtam előzni a vonal előtt. Mindent beleadtam, nagyon örülök a második helynek!“ – idézte fel az utolsó körök izgalmait Gasly a versenyt követő sajtótájékoztatón.

A győztes Merhiről annyit mondott: “Roberto hihetetlenül versenyzett, főleg az elején. Sokkal gyorsabb volt, mint bármelyikünk.”

Az F3 Eb éllovasa, Esteban Ocon első versenyén keményen védekezett Jaafarral (bal szélen) szemben, de megúszta a büntetést

Az F3 Eb éllovasa, Ocon (28) első versenyén keményen védekezett Jaafarral (17) szemben, de megúszta a büntetést

Győzelmének köszönhetően Merhi 26 pontra csökkentette lemaradását Sainzhoz képest, Gasly pedig megerősítette 3. helyét a bajnokságban. Sainz a kezdeti tempóelőnye ellenére végül nem tudott beleszólni a dobogóért vívott csatába, de a 4. hellyel folytatta pontszerző sorozatát.

A szombati dobogósok: Gasly (balra, 2.), a boldog győztes, Merhi és Rowland

A szombati dobogósok: Gasly (balra, 2.), a boldog győztes, Merhi és a csalódott Rowland

A WSR második futama vasárnap 14 órakor rajtol a Hungaroringen.

World Series by Renault 3.5, Hungaroring
Az 1. futam végeredménye (22 kör = 96,382 km)

  1. MERHI (SPA) Zeta Corse                 42:28,622 perc (22 kör – 139,332 km/h átlag)

  2. GASLY (FRA) Arden Motorsport       + 29,156 mp.h.

  3. ROWLAND (GB) Fortec Motorsport + 29,412“

  4. SAINZ (SPA) DAMS                             + 33,993“

  5. VAXIVIÉRE (FRA) LOTUS                + 53,532“

  6. STEVENS (GB) Strakka Racing         + 1:03,230

  7. SÖRENSEN (DK) Tech 1 Racing       + 1:10,670

  8. NATO (FRA) DAMS                             + 1:12,925

  9. OCON (FRA) Comtec Racing             + 1:18,206

  10. JAAFAR (MAL) ISR                            + 1:22,232

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!