Esteban Ocon az FIA Formula-3 Európa-bajnokság sztárja, aki hat futammal a szezon vége előtt 77 ponttal vezeti a bajnokságot Max Verstappen előtt. Ezen a hétvégén, a Hungaroringen mutatkozhatott be a WSR 3.5 mezőnyében, és a hatodik rajtkockából indulva a pontszerző, kilencedik helyre jött be az első futamon. Exkluzív interjúnk során egy szimpatikus, mosolygós, őszinte fiatalembert ismertünk meg, aki természetes tehetség és jól tudja, mennyit ér a piacon.
Visszatérés ez számodra a Hungaroringre, hiszen májusban is itt voltál az FIA Formula-3 Eb futamain, ami akkor a DTM betétversenye volt. Kedveled az ilyen technikás pályákat?
– Nagyon. Örülök, hogy újra itt lehetek, ez az egyik kedvenc pályám. Az F3-ban három versenyünk van egy hétvégén, ebből kettőt megnyertem, egyszer második lettem a Hungaroringen, még májusban. Nem rossz statisztika, ugye?
Nem bizony. Mennyire volt nehéz megszoknod a World Series by Renault 3.5-ös autót, ami sokkal nagyobb, erősebb, mint az F3-as Dallara?
– Persze, a WSR 3.5-ös autók sokkal erősebbek, mint az F3-as kocsik, de ez is csak egy versenyautó. Ennek a hétvégének, az első WSR-es bevetésemnek éppen az a célja, hogy szokjam az ilyen nagy autókat. Még meg kell tanulnom pár dolgot, de azt hiszem, nem vagyok messze az élmezőnytől. Több tapasztalattal én is közéjük tartozhatok.
Az első időmérő edzésen a hatodik időt autóztad, fél másodperccel maradtál el a pole-t megszerző Rowland idejétől. Milyen érzés volt?
– Nem vagyok teljesen elégedett.
Újoncként a hatodik edzésidőt futottad, és nem vagy elégedett?
– Nem [mosolyog]. De ahányszor beülök az autóba, mindig tanulok valamit, a csapattal együtt fejődünk, és ez a lényeg.
Hogy jött ez a lehetőség, a bemutatkozás a World Series by Renault csúcskategóriájában?
– A Pireneusokban voltam éppen egy edzőtáborban, amikor a menedzserem, Gwen Laglue a Lotus F1-es csapatától felhívott, hogy lenne ez a lehetőség. Egyelőre két versenyről van szó, a Hungaroringről és Paul Ricard-ról. A WSR-es szereplésem lényege, hogy hozzászokjak a nagyobb, erősebb versenyautóhoz.
Vezeted az FIA Formula-3 Európa-bajnokság pontversenyét, nagy csatát vívsz Max Verstappennel, akit most már mindenki ismer.
– Igen. Eddig elégedett vagyok a szezonnal, minden jól alakult. Életem legjobb csapatával, a Prema Powerteammel vagyok, jól érzem ott magam, magas színvonalú a bajnokság. Ahogy mondtad, vezetem a pontversenyt, még két versenyhétvége van hátra, Imolában és Hockenheimben. Mivel ezek a futamok csak októberben lesznek, igyekszem hasznosan tölteni az időt, tanulni addig is.
Mit szóltál a bejelentéshez, hogy Verstappen jövőre F1-es versenyző lesz a Toro Rossónál? Mérges voltál, vagy csak mosolyogtál magadban?
– Én már korábban tudtam erről, még mielőtt a sajtó értesült volna róla. Nem tudom… jó neki! Nem igazán érdekel. Nekem a saját dolgomra kell figyelnem.
Neked mik a terveid 2015-re?
– Még nem tudom, bármi lehet. Ezt a menedzserem jobban tudja. Nekem amúgy mindegy, amíg versenyezhetek, minden oké [mosolyog]. Szeretek együtt dolgozni a mérnökökkel, úgy veszem észre, tudok segíteni nekik az autóról adott véleményemmel.
Ki a példaképed a francia autóversenyzők közül, vagy a Formula-1-ből, egyáltalán?
– Nincs francia példaképem. Szeretem Alonsót és Hamiltont, mert mindketten mindig kihozzák a maximumot, akkor is, ha nem az övék a legjobb autó. Jó kapcsolatban vagyok Romain Grosjeannal is, nagyon jó srác. Remélem, a szezon hátralévő részében sikerül néhány kiemelkedő eredményt elérnie a Lotusszal.
Mikor láthatunk a Lotusban, akár tesztpilótaként egy versenyhétvégén?
– Ki tudja? Bármi előfordulhat [mosolyog].
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: