Húsz évvel ezelőtt rendeztek először Ausztrál Nagydíjat Melbourne szívében, az Albert Parkban. Martin Brundle hajmeresztő szaltója mellett leginkább Jacques Villeneuve bomba-bemutatkozásáról marad örökre emlékezetes ez a verseny. A SZÁGULDÓ CIRKUSZ blog a futam felidézésével köszönti a hétvégén kezdődő F1-es idényt.
Jacques Villeneuve pályafutása éppen ellenkező képet mutat azzal, ahogy egy tipikus autóversenyzői karrier szokott alakulni. Míg a legtöbben a száguldó cirkuszban eleinte keresik önmagukat, majd megvetik a lábukat, később pedig jó eséllyel sikeressé válnak, a francia-kanadai pilóta a legjobb csapatnál, a legjobb autóval (Williams-Renault) kezdhetett, világbajnok lett, majd a csillaga fokozatosan leáldozott.
Damon Hill és Jacques Villeneuve. Az angol csak sejtette, milyen “kemény dió” lesz a kanadai
1996 elején Jacques Villeneuve volt az F1 új szupersztárja. A legendás Ferrari-pilóta, Gilles Villeneuve fia addigra mindent megnyert Amerikában, amit csak lehetett: 1994-ben az Indianapolis-500, majd 1995-ben az Indycar-sorozat bajnoka lett. Két ilyen kiváló ajánlólevél után nem kellett bizonygatnia Frank Williamsnek és Patrick Headnek, hogy rá merjék bízni a vb-címre is esélyes Williams FW18-ast. Jacques közel 9000 kilométert tesztelt a csapattal, és noha az idénynyitónak helyet adó Albert parki pálya teljesen új volt számára, március elején önbizalommal telve érkezett Ausztráliába.
Jacques kezére játszott, hogy addig Adelaide-ben rendezték az Ausztrál GP-ket, így az 5,302 km-es melbourne-i aszfaltcsík mindenki számára új volt. Jacques ráadásul biztosra ment: számítógépes játékok segítségével gyakorolta be az ideális íveket. Csapattársa, Damon Hill a saját démonait próbálta elűzni, miután az előző évben nem egyszer megalázó vereséget szenvedett Michael Schumachertől, aki az elmúlt télen a Ferrari istállóhoz igazolt a Benettontól.
A ’96-os melbourne-i futam volt Schumacher első versenye a Ferrarival. Voltak, akik jobbat vártak, de összességében nem okozott csalódást az F310
Schumi új csapattársa az északír Eddie Irvine lett, aki a Jordan ülését cserélte fel a Ferrari kettes számú posztjára. A Benettonokat a Ferraritól érkezett veteránok, Jean Alesi és Gerhard Berger vették át; a Jordanhez a negyedik szezonját kezdő Rubens Barrichello mellé a tapasztalt angol, Martin Brundle érkezett. A McLaren második idényére készült a Mercedes-Benz V10-es motorokkal, itt Mika Häkkinen és David Coulthard párosa jelentette a stabilitást. A középmezőnyt erősítette a Sauber kettőse, Heinz-Harald Frentzen és Johnny Herbert, valamint Olivier Panis (Ligier–Mugen-Honda) és Mika Salo (Tyrrell-Yamaha). Miután a japán kamikaze, Taki Inoue nem tudta összeszedni a szükséges pénzt, az olasz F3-as bajnok, Giancarlo Fisichella ülhetett be a Minardi kocsijába.
A szezon egyik újdonsága az volt, hogy az addig pénteken és szombaton megtartott kvalifikáció helyett csak egy időmérő edzést tartottak, szombat délután. Villeneuve az utolsó körében megverte az addig vezető Hillt, gondoskodva ezzel a szenzációról. Carlos Reutemann 1972-es debütálása óta nem volt példa arra, hogy valaki a pole pozícióból kezdhesse élete első nagydíját! Hill azt mondta, biztos volt benne, hogy megvan a pole, ezért az utolsó körében már nem nyomta annyira. Jacques is eljátszotta, hogy meglepődött. „Nem számítottam a pole pozícióra, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy a pénteki és ma délelőtti eredményeink alapján nem éreztem, hogy benne van az autóban. Nagyon elégedett vagyok, a mérnökeim és az autómon dolgozó srácok remek munkát végeztek!”
Nagyobb meglepetést okozott Irvine harmadik edzésideje, az északír ugyanis 0,236 mp-cel megverte Schumachert! A német az előző két idényben nem nagyon engedte egy másodpercnél közelebb magához a csapattársait. Ebből már látszott, hogy Irvine-nal sokkal óvatosabban kell bánnia, illetve, hogy van még mit tanulnia John Barnard új Ferrarijával kapcsolatban. Häkkinen ötödik helye decens eredmény volt a McLaren-Mercedestől (Coulthardnak csak a 13. rajthely jutott), megelőzve Alesi és Berger Benetton-Renault-ját, valamint Barrichellót, Frentzent és Salót.
Häkkinen és Coulthard kormányozta az ekkor még Marlboro-piros-fehérben pompázó McLaren-Mercedest
Az egymás után felgyulladó, majd egyszerre kialvó öt piros lámpa (ez is újdonság volt 1996-ban) rajtjelére Villeneuve mögött a Ferrarik indultak a legjobban, Hill egy kicsit, Berger nagyon elaludt, így a Williams angolja csak negyedikként jött ki az első kanyarból. Néhány sorral hátrébb láncreakció kezdődött: Coulthard az előtte sűrűsödő mezőny miatt erősen fékezett és balra húzott a McLarennel, további sodródásra kényszerítve Herbertet (Sauber), aki mögött Brundle esett be a kanyarba. Az utolsó rajtsorból indult angol ráfutott a Sauber hátsó kerekére, és a sárga Jordan dobott egy salto mortalét, átrepülve a fél mezőny fölött. A Jordan-Peugeot középen, a motor előtt kettétört, Brundle pedig fejjel lefelé landolt a sóderágy szélén. „Egyáltalán nem volt kellemes érzés. Ahogy ott ültem fejjel lefelé, beszíjazva, csak az járt a fejemben, vajon mikor lobban lángra az a 220 liter benzin, ami a nyakamba csöpögött?” – emlékezett vissza szorult helyzetére évekkel később Brundle.
Brundle alig hitte, hogy épségben kikászálódott a kettétört Jordanből. Az angol attól félt, hogy a nyakába csöpögő benzin bármikor lángra lobbanhat…
Piros zászlóval leállították a versenyt, új rajt következett. A Sauber tartalékautója Frentzenre volt beállítva, és mivel a német elektronikai hiba miatt nem tudott kiállni a rajtrácsra, Herbert szomorúan nézhette, hogy számára véget is ért a kaland. A tartalék McLaren Häkkinenre volt beállítva, de a szerelők gyorsan kicserélték az ülést, a kormányt és átállították a pedálokat Coulthardra, így a skót ott lehetett az új startnál. Brundle is ott akart lenni a rajtrácson, ám a pálya ambulanciáján káosz uralkodott, nem fogadták. Odaszaladt hát Sid Watkinshoz, az F1 hivatalos doktorához, és miközben kart a vállon átvetve sétáltak a boxutcában, mint két jó barát, Martin megkapta a „lájk” hüvelykujjat a professzortól, ami egyenlő volt a rajtengedéllyel. Brundle persze nem árulta el neki, hogy csúnyán megütötte a jobb hüvelykujját, ami akadályozta a váltásban…
A megismételt rajttól a két Williams-Renault jött el legjobban, mögéjük Irvine és a frenetikusan rajtoló Alesi sorolt be, aki Häkkinent és Schumachert is lehagyta. Schumi a második kanyarban, belső íven elment a Benetton mellett, majd a harmadik körben átvette a harmadik pozíciót a csapattársától. A Williamsekkel azonban nem tudott lépést tartani, fokozatosan leszakadt róluk. Berger rossz rajtja után a kilencedik helyre esett vissza, Barrichello és Frentzen mögé. Miközben Villeneuve 0,6-1,0 másodperccel tartotta maga mögött Damon Hillt, Schumacher magányosan autózott mögöttük. Irvine-t közben Alesi üldözte a negyedik helyért, de amikor a francia a 10. körben egy végletekig kitolt manőverrel megpróbálta kifékezni a Ferrarit a 3-as kanyarnál, összeütköztek. A Benetton bal oldali hűtője megsérült, ezzel Alesi versenyének befellegzett. A vörös masina ezzel szemben kiállta a töréspróbát, Irvine simán folytatni tudta a versenyt.
Villeneuve az 58-ból 52 és fél kört vezetett, Hill csak a legvégén tudott fogást találni rajta
Jacques Villeneuve-nek öt kör hiányzott ahhoz, hogy megnyerje élete első F1-es nagydíját
A tifosók öröme csak a 33. körig tartott. Schumacher már az első kerékcsere után érezte, hogy a fékek nem fognak megfelelően (elfolyt a fékfolyadék), ezért újra kihajtott a depóba. Miután a Ferrari szerelői nem sokat tudtak kezdeni a 900 C-fokon izzó féktárcsákkal, a túlhevült féknyergekkel, a vb-címvédő úgy döntött, inkább kiszáll. Ezzel Irvine vette át a harmadik helyet, amit a leintésig meg is őrzött. Mögé Häkkinen zárkózott fel a McLarennel, akit azonban a fokozatosan magára találó Berger meg tudott előzni a 31. körben, a Benetton gyorsabb tankolásának (és kerékcseréjének) köszönhetően. A Jordan-pilóták sem húzták sokáig. Brundle a boxutcából indulva a 12. helyre kapaszkodott fel, de sérült hüvelykujja a táv feléig sem bírta a strapát, megpördült és kiesett. Barrichello rövid ideig az ötödik pozícióban haladt, amikor motorhiba vetett véget a versenyének. Mindennek köszönhetően Mika Salo zárkózott fel a középmezőny elejébe. A Tyrrell finnje Frentzennel csatázott a hatodik helyért, és miután Salo jobban bírta a fizikai megterhelést, a Sauber Ford-motorjából pedig a végére elfogyott a szufla, a szőke finn kaparintotta meg az utolsó pontot.
Irvine remek harmadik hellyel tette le a névjegyét a Ferrarinál
Mika Salo jobban bírta a hajrát, mint Frentzen, a finn egy pontot szerzett a Tyrrellnek
A két Williams közben senkitől sem zavartatva robogott a kockás zászló felé. Villeneuve előnye egyszer sem szökött 1,3 mp fölé, ezzel együtt biztos kézzel tartotta markában a vezetést. Egészen tíz körrel a leintés előttig, amikor a 6-os rajtszámú kocsi Renault-motorja olajat kezdett permetezni a mögötte haladó Hill kocsijára és bukósisakjára. Az olajpermet egyre sűrűbb lett, ezért Patrick Head, a Williams technikai igazgatója rádión megkérte Jacques-t, hogy engedje elmenni Hillt (akit az olaj miatt a kicsúszás veszélye fenyegetett). Villeneuve csak a harmadik kérésre engedelmeskedett – az autóversenyzői ösztönnel ellentétes, hogy vegyen vissza a tempóból és engedje előzni egy riválisát – így öt körrel a leintés előtt szertefoszlott a kanadai rajongók álma, hogy Villeneuve a pole-ból indulva megnyerje élete első F1-es versenyét.
Az erkölcsi győztes, Villeneuve (balra) és Irvine parolázik a dobogón. Hill győzelmét további hét követte 1996-ban, ami az angol világbajnoki címéhez vezetett
Így történt, hogy Damon Hill szerezte meg a győzelmet, amelyet további hét követett (Hill meg sem állt a világbajnoki címig) a 20 évvel ezelőtti Ausztrál Nagydíjon. Jacques Villeneuve 38 másodperccel követte az angolt, de a kanadai újonc így is kiérdemelte a „Verseny hőse” titulust. Irvine harmadik helye némi gyógyírt jelentett a Ferrarinak a V10-es korszak kezdetén, több mint egyperces hátránya már kevésbé. Berger és Häkkinen pontszerzőként hozta célba a Benettont, illetve a McLarent, ám ezen a versenyen kiderült: az előző évek két sikercsapata lemaradt a fejlesztésben a Williams-Renault és a Ferrari mögött.
Az AUSZTRÁL NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
Melbourne, Albert Park, 1996. március 10.
58 kör x 5,302 km = 307,516 km
- HILL (GB) Williams FW18–RENAULT 1:32:50,491 óra (198,736 km/h)
- VILLENEUVE (CAN) Williams FW18–RENAULT + 38,020 mp.h.
- IRVINE (GB) Ferrari F310 – Ferrari + 1:02,571
- BERGER (AUT) Benetton B196 – RENAULT + 1:17,037
- HÄKKINEN (FIN) McLaren MP4/11 – Mercedes + 1:35,071
- SALO (FIN) Tyrrell 024 – Yamaha + 1 kör h.
- PANIS (FRA) Ligier JS43 – Mugen-Honda + 1 kör h.
- FRENTZEN (D) Sauber C13 – Ford Zetec + 1 kör h.
- ROSSET (BRA) Footwork FA17 – Hart + 2 kör h.
- DINIZ (BRA) Ligier JS43 – Mugen-Honda + 2 kör h.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: